Újbuda feketén fehéren

Amiről a kerületi sajtó hallgat, mégis fontos. Az árnyoldal blogja. ujbudablog[KUKAC]gmail[PONT]com

Linkblog

Friss topikok

HTML

Kezdődik a liberális iskolaprivatizáció

2009.03.17. 14:00 | UjBuda | 3 komment

A Molnár Gyuláék által bezárt és kiürített Mezőkövesd utcai iskola bérbeadásáról dönt első lépésben az újbudai képviselő-testület csütörtökön. Ez tökéletesen illeszkedik az állami oktatásátalakítás abszurditásaiba, hiszen az önkormányzat pár éve jónéhány iskoláját bezárta, most ezeket adja magánkézbe. Az azonban pár éve sem érdekelte Gyuláékat, hogy a kerületben épült lakóparkok miatt rengeteg fiatal költözött Újbudára, s az óvodákban már most sem tudják biztosítani az elégséges helyet. Ez a túljelentkezés pedig pár éven belül az iskoláknál mutatkozik majd.

Gyuláék csak azt látták, hogy Hilleréktől kevés pénz érkezik oktatásra, így minél hamarabb meg kell szabadulni az iskoláktól, mert ingyenesen nem lehet azokat fenntartani, az önkormányzat pedig nem kérhet tandíjat. A privatizáció eredményeként pár év múlva a megszaporodott számú magániskolák majd tandíjért vállalják a jövő elitjének oktatását. Akik pedig nem tudnak tandíjat fizetni, azok mehetnek a lezüllesztett, alulfinanszírozott , de legalább megmaradt néhány önkormányzati intézménybe. Ennyit a Hilleri oktatáspolitikáról, az MSZP szociális érzékenységéről és a fegyverek egyenlőségéről.

A Mezőkövesd úti iskola megszerzésére a legnagyobb esélye a Carl Rogers alapítványi iskolának van, többek között azért, mert az alapítvány kuratórium elnöke nem kisebb személy volt hosszú éveken át, mint John Emese, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője. Igaz ugyan, hogy az Aga utcában működő iskolájuk jelenlegi kihasználtsága minimális: 8 osztályban mindösze 81 fő tanul, terveik szerint azt a Mezőkövesd úti iskolát óhajtják bérbe venni, ahol nem is olyan rég még több száz diák koptatta a padokat.

Ráadásul a Rogers iskola igazgatója még feltételeket is szabott az önkormányzat számára a bérbevételhez, például, hogy a szóba jött bérleti díjnak ő csak a felét tartaná elfogadhatónak. A Rogersről még annyit érdemes tudni, hogy az éves tandíj jelenleg 583.000 forint egy gyerekre.

Így működik Újbudánk a mindennapokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr561007452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ujbudablog 2009.03.18. 13:56:51

Tessék mondani vannak liberális csuhások?

ujbudablog 2009.03.20. 11:02:29

Na akkor hogy is van ez. Kinek is sikerült privatizálni az iskolát? Csak nem egy fidesz közeli iskolának? Vagy annak lehet?

Jackzsak 2009.04.25. 19:45:59

Azt hiszem, a Rogers 81 fővel egész jó kihasználtsággal működik, mert a termeik akkorák, hogy tényleg kb. tíz gyerek fél be normálisan. Viszont a jövő évi első osztályba a nagyobb helyre számítva vagy 25 gyereket vettek fel...

És hát tényleg nem ők kaptak az épületet és tényleg egy "Fidesz közeli" egyházi iskola kapta. Így működik Újbudánk a mindennapokban.
süti beállítások módosítása