Gyula polgármester jó. Átad (azt is, amit nem ő épített, ld. Skála „Alee”), átvesz (a Kopaszi Gátat, hogy az önkormányzat fizesse a fenntartás 200 milláját a magánbefektető helyett), táncol (a ZP-ben forever), és szép öltönyöket is hord. Egyszóval: kúúl csávó. A jó (és sikeres) polgármestert szereti is mindenki. Főleg a beosztottak. Az alpolgármesterei, a bizottsági elnökei, az intézményvezetői, az építési vállalkozói, és az egész klientúra. Amíg ugyanis ő átad, átvesz, addig sokan közülük szabadon lophatnak kezelhetik a pénzt. (Esetleg felügyelet alatt?) A lényeg, hogy ne derüljön ki. Nem is derül, hiszen immár hetedik éve nyomják a fiúk (és lányok), év végén pedig iratmegsemmisítő-közbeszerzést tartanak, utána meg már csak darálnak, és darálnak... egész a választásokig.

Aztán egyszer csak porszem csúszik Molnár malomkövei közé.  Új ügyvezető kerül a szakrendelő élére, aki, láss csodát, át akarja világítani, amit átvesz. A szemét. És kiderül, hogy a Molnár felügyelete alá tartozó intézményben loptak. Persze, ő nyilván nem tudott erről semmit, hisz honnan is tudná, hogy évi 27 milláért tartják fenn a 2X20 nm-es zöldfelületet (szerződéses neve: kert)? Amint arról sem tudhatott, hogyan vigasztalta magát a szakrendelő ügyvezető asszonya élettársa halálát követően. Élettársa – úgy mellesleg – az általa vezetett szakrendelő műszaki igazgatója volt haláláig. Végh Ágnes, Molnár személyes felügyelete mellett ugyanis azzal vigasztalta magát, hogy – kirúgta exét. Mármint annak halála után. Neki már úgyse fáj. Annál inkább fájt azonban az adófizetőknek, akiknek a pénzéből a visszadátumozva kirúgott drága halott lelépési pénzét kifizette – jobb híján saját magának. (Némi örökösödési lepapírozást követően.) Na nem sokat persze, hisz Molnár sleppje nincs BKV-s magaslatokon: ebben az esetben csupán csak 4 millát. Amúgy fájdalomdíként. Vagy, ha jobban tetszik: bánatpénz gyanánt.