Újbuda feketén fehéren

Amiről a kerületi sajtó hallgat, mégis fontos. Az árnyoldal blogja. ujbudablog[KUKAC]gmail[PONT]com

Linkblog

Friss topikok

HTML

Öböl ügy: egy focicsapatnyi gyanúsított már horogra akadt

2010.05.19. 23:45 | UjBuda | 4 komment

Molnár Gyula már majdhogynem fellélegezhetett a Népszabadság februári számának olvastán, azonban ma kiderült, mégis gőzerővel nyomoznak az Öböl-ügyben a szorgos ügyészek. Bebizonyosodott, hogy helytállóak azok a januári értesülések, melyek a Központi Nyomozó Főügyészség megfeszített munkájáról szóltak. Az események felgyorsulhatnak azért is, mert az MSZP-s Molnár Gyula és az SZDSZ-es Lakos Imre mentelmi joga Hagyó Miklóséhoz hasonlóan elenyészett az új parlament alakuló ülésével.

Az MTV Híradójának értesülése szerint az ügyészek munkáját már eredmény is koronázza, ugyanis egy labdarúgócsapatnyi gyanúsítottat találtak a Kincstári Vagyon Igazgatóság volt vezetői között. Nem túl jó hír ez a XI. kerületi polgármesternek, különösen annak a fényében, hogy az Öböl ügy egyik legolajozottabb motorja az újbudai szoci és szdsz-es vezetés volt. Az ügyben például került úgy kincstári telek néhány nap leforgása alatt a XI. kerületi Önkormányzathoz, majd onnan a Niederlander Pál által vezett kerületi vagyonkezelő cégen, a Buda-hold Kft-n keresztül egy Leisztinger érdekeltségbe tartozó off-shore hátterű céghez, hogy az ügylet felkeltette a nyomozók érdeklődését.

A Heti Válasz így foglalta össze a 2005-ben történteket: "Miként jeleztük, az öbölberuházás - számos telek- és cégegyesítés után - mára túlnyúlik a Kopaszi-gát szűken vett területén. Schneller Domonkos ezért azt tervezi, hogy "egyéb telekügyletek" címen feljelentéskiegészítéssel fordul az ügyészséghez a már emlegetett Sampaio Kft. adásvétele miatt. E cég ügyvezetője tavaly tavaszig az a Rózsa István György volt, aki kis híján országgyűlési mandátumhoz jutott az MDF országos listájáról. Az ingatlanpiacon addig ismeretlen Sampaio 2005 szeptemberében potom 176 millió forintért jutott hozzá három, együttesen 3,3 hektáros területhez a Lágymányosi híd budai lábánál. A telkeket a Kincstári Vagyoni Igazgatóság adta el - melynek vagyonkezelési főosztályát akkoriban Vas János, a demokrata fórum mai parlamenti képviselője vezette.

A Sampaio eztán - a 176 millió forintos szerzemények ellenére - kétszer is hárommilliós névértéken cserélt gazdát. Majd a Leisztingerhez közel álló ciprusi Hartbergtől már 350 millióért vásárolta meg a céget a tavaly még önkormányzati részbefolyás alatt álló Öböl XI. Kft. Leisztinger Tamás tehát azzal az Öböl-társasággal vetette meg a "ciprusi énje" által birtokolt Sampaiót, amelyben napokkal korábban maga emelt tőkét - ez pedig akár a fiktív tőkeemelés gyanúját is felveti. Újbuda illetékeseitől próbáltuk megtudni, miért járult hozzá az önkormányzat az értékaránytalanságot mutató 350 milliós adásvételhez, de lapzártánkig nem érkezett válasz."

Izgatottan várjuk a nyomozás folytatását.

Címkék: mszp bűnözés szdsz imre polgármester gyula molnár pártfinanszírozás öböl alpolgármester újbuda lakos lágymányos

A bejegyzés trackback címe:

https://ujbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr702016883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werwolf 2010.05.24. 19:31:02

kommancsokat, mszmp-s fereg tolvajokat, szdsz-es szemeteket a sittre!
talan akkor elkotrodnak a le ne csukott többiek is Magyarorszagrol. ("el lehet menni")

aztan csak egy fröccsöt kernek.

kerdesek05 2010.06.13. 00:27:36

nocsak? megkérdezhetem? Leisztenger fog börtönben ülni, vagy azért a gazdag emberek mindig megússzák?

lyken 2010.06.13. 18:30:46

81.000 millió forintos vagyonnal nem mész rongyos 176 millió miatt sittre. Ha ennyit összeszedtél akkor nyilván tudod, hogy mikor kit és hogyan lehet megkenni.
Államnak se érdeke, hiszen egy ekkora vagyon forgatása során jelentős adóbevétel keletkezik. Ha sitten ül, akkor a vagyon likvid része nem forog, így adót se termel.
süti beállítások módosítása