Újbuda feketén fehéren

Amiről a kerületi sajtó hallgat, mégis fontos. Az árnyoldal blogja. ujbudablog[KUKAC]gmail[PONT]com

Linkblog

Friss topikok

HTML

A38 hajó és a Duna

2009.05.10. 20:00 | UjBuda | 11 komment

Tegnap a Dunába ugrott egy férfi az A38 hajóról. Egy óráig kereste a rendőrség, de nem találták meg.

A blogunk postaládájába érkezett dokumentum szerint az A38 szórakozóhely létesítési engedélyéhez a XI. kerületi önkormányzat a következő kikötést tette:

"A hajóra érkezők a szárazföld felé nem távozhatnak illetve - a személyzet kivételével - a szárazföld felől vendégek nem érkezhetnek."

Az, hogy mindennek ellenére hogyan működhetett és működhet a szórakozóhely, az újabb kérdéseket vet fel Újbuda életében. Mindenesetre jó ha tudjuk, hogy évről évre állami és önkormányzati tízmilliók érkeznek a hajót üzemeltető kft-hez illetve annak 100%-os tulajdonában lévő közhasznú társasághoz, a tulajdonosi körben egy panamai offshore cég is található. A hajót támogatja többek között Demszky Gábor a fővárosból, Molnár Gyula Újbudáról és Hiller István a Kulturális Minisztériumból. A politika minduntalan ott ólálkodik a hajó körül: például fórumot tartott rajta a Gyurcsány-Hiller páros is.

Tavaly előtti hír, hogy a budapesti fürdőtársaság igazgatóságába bekerült Bognár Attila, az A38-as hajó igazgatója, aki Demszky Gábor főtanácsadójának, Mesterházy Ernőnek az üzlettársa.

Demszky 2006-ban így nyilatkozott az A38 kérdésére: "Az A38 Hajó igazi kultúrmissziót testesít meg, egy igazi elhivatottság példája, amikor nem állami támogatásból, hanem saját eszközökkel vág valaki bele egy olyan ügybe, amelyben hisz."

Az A38 és a Zászlóshajó Kft 2004-ben 50 millió forintot kapott az átláthatatlan támogatásairól ismert SZDSZ-es minisztériumtól, az IHM-től. De ugyanebben az évben támogatta a szórakozóhelyet mintegy 13 millió forinttal az IHM-mel közhasznúsági szerződésben álló NT Nonprofit Közhasznú Kft. is.

2006 óta a főváros is rendszeres évi húszmilliós támogatást nyújt, ahogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium is mindig mélyen a zsebébe nyúlt, hiszen busásabb években negyvenmilliót, de még tavaly is húszmilliót adott a hajónak. 2008-ban a Molnár Gyula vezette kerületi önkormányzat 8 milliós támogatással szállt be a buliba.

A Zászlóshajó Kft. 2007-ben 455 milliós nettó árbevételre tett szert és 54 millió forint adózott eredményt ért el. Ez az összeg nagyobb mint amekkora bevételt a hajó mellett üzemelő és sokkal ismertebb Zöld Pardon ért el ugyanabban az éveben.

Az Index tavalyi cikke hozta nyilvánosságra, hogy a Zöld Pardon és a Rió négyszer akkora területet használ, mint amekkorára jogosult. Úgy tűnik a a legális körülmények megteremtése ebben a kerületben senkinek sem megy, a politikával nyakig összefonódott tulajdonosi köröknek egyáltalán nem érdeke tiszta viszonyokat teremteni.

Blogunk mindent megtesz azért, hogy Újbudáról eltűnjön a korrupció és a kerületi szívességek világát a nyilvánosság elé tárja. Aki információval segítené munkánkat, annak levelét várjuk az ujbudablog[at]gmail[dot]com email címre.

Címkék: mszp szdsz demszky polgármester a38 gyula molnár zp gábor pártfinanszírozás rio újbuda

A bejegyzés trackback címe:

https://ujbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr761113520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qnadam · http://qnadam.hu/blog/ 2009.05.11. 10:42:12

nem akarnék kötözködni, de a linken levő szövegrészlet nekem inkább olyasmit jelent, hogy kiköthet hozzá másik hajó, csak nem lehet róla az a38on keresztül kiszállni a szárazföldre. legalábbis a hajóállomásból erre következtetek :)

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.11. 15:39:41

egyértelműen ez a legviccesebb blog a színen, és ez is egy nagyon vicces poszt.

ez is jó poén:

"A Zászlóshajó Kft. 2007-ben 455 milliós nettó árbevételre tett szert és 54 millió forint adózott eredményt ért el. Ez az összeg nagyobb mint amekkora bevételt a hajó mellett üzemelő és sokkal ismertebb Zöld Pardon ért el ugyanabban az éveben."

az ugye megvan, hogy a csak a nyári szezonban üzemelő zöld pardonba fix 200 forint volt 2007-ben a beugró, míg az a38on egész évben nemzetközi, nívós előadók fordulnak meg, ált. 2000 forint feletti jegyárért.

azt is kétlem, hogy a zöld pardon ismertebb lenne, de hogy az a38 tényleg egy nagyon fontos kulturális bázisa budapestnek, az biztos. és az ilyen cikkekkel igazán nem tudom, mit kezdjek.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.11. 15:40:58

@solaitid: bocsánat, 2007ben azthiszem még 100,- volt a zp

drflash · http://drflash.hu 2009.05.12. 22:01:50

a faszszopó elit újabb merénylete

Zovits 2009.05.20. 14:22:05

Az A38 valóban egyedi, kirívó eset, mert ilyen nívós, színvonalas helyet legfeljebb a Duna túlpartján talál az ember. Olyan nemzetközi művészek (direkt nem használtam a "sztár" kifejezést) fordulnak meg ott, hogy már csak emiatt is büszke vagyok rá, hogy Újbudán található. És ha beleszólhatnék, akkor inkább oda menjenek az állami milliók, mint sok más helyre.

Art Mooney 2009.05.24. 20:39:10

solaitid, Zovits:

1. az, h nektek tetszik egy hely, nem jelenti azt, h másnak is tetszik.

2. az, h nektek tetszik egy hely, nem jelenti azt, h elnézhető ha pofátlan módon nyúlja le az állami pénzeket.

bónusz találós/kínzó kérdések:
- vajon kiszolgálja-e a hajó Bp. fiataljainak kulturális/zenei igényének jelentős részét?
- vö. vajon mikor lesz kárpátia-koncert a hajón?
- vajon miért szereti a balliberális politikai-értelmiségi-kommentelő réteg a hajót?
- vajon - a jelek szerint - miért hajlandók tolerálni egyesek a hajóval kapcsolatos visszaéléseket?

halar 2009.05.25. 01:42:57

@Art Mooney: vajon nem vagy-e paranoid

noe d. 2009.05.25. 12:29:44

sztem, hogy itt visszaélésről lenne szó, az egyáltalán nem egyértelmű (tehát, hogy nem arról van-e szó, h nem köthet ki másik hajó az a38-hoz). másfelől, az is kiderült a cikkből, hogy itt mintha be lenne vallva a jövedelem, és nem eltitkolva mint máshol.

És szögezzük le sztem az összes acsarkodó számára, hogy a hajó egyértelműen a legszínvonalasabb kulturális létesítmény Budapesten, az egyetlen, aki megérdemli, hogy támogassa az állam!. Aki ezt nem képes elfogadni, az egyáltalán nincs képben a kulturális kínálati piaccal, vagy (még rosszabb) épp a RIO-ZP jellegű helyeket támogatja.

katasz_trofa 2009.07.29. 14:38:35

Art Mooney, majom-e vagy?

Az eszedbe nem jut, hogy a hely pont azért tetszik az embereknek, mert az utolsó, hányásszagú kocsmában is negyedóránként nemzetért síró Kárpátián kívül a metáltól a dzsesszen át az etno- és népzenén keresztül a hiphoptól a kőkemény elektronikáig valóban MINDENNEK helyszínt és lehetőséget biztosítanak, úgy nemzetközileg ismert és ezrek által szeretett előadóknak biztosítanak nemzetközi színvonalú technikát, némi alternatívát nyújtva a Zöld Takony hányásban fetrengő, suttyó, kínosan retardált tinidiszkója és a RIO koksz-mocska mellett? De vegyük sorra-

1) Az, hogy neked nem tetszik a hely, még nem jelenti, hogy rossz.
2) Az, hogy neked nem tetszik a hely, még nem csorbít azon erényein, melyekkel Budapest egyik legrangosabb és legelismertebb zenei színpadává lett.

Emellett Budapest fiataljainak jelentős részének szolgálja ki (bizony) zenei-kulturális igényét (hol a halálba' hallottad az elmúlt pár évben pl. Mike Pattont?), messze magasabb színvonalon, mint amit kedvenc Kárpátiád valaha meg fog ütni, illetve a kifinomult, avagy a tiedtől eltérő zenei ízlésnek még mindig semmi köze a politikai beállítottsághoz. (Ja igen, meg azért is, biztosan, mert mind zsidók, nyilván.) Ha pedig bajod van az értelmiséggel, azt hiszem, az csak téged jellemez.

Mindent összevetve én még mindig szívesebben látom, hogy a hatalmi-tulajdonosi összefonódások révén (már ha) inkább ide vándorolnak azok a bizonyos milliók, ennek köszönhetően remélhetőleg ez után is megmarad az átlag esti lefogyasztható(!!!) ötszázas beugró, a ZP és RIO árait körberöhögő árú és minőségű kiszolgálás és a kettővel akár együttesen is összemérhetetlenül színvonalasabb zenei program.
süti beállítások módosítása