Újbuda feketén fehéren

Amiről a kerületi sajtó hallgat, mégis fontos. Az árnyoldal blogja. ujbudablog[KUKAC]gmail[PONT]com

Linkblog

Friss topikok

HTML

Alvilági játékok - Rio

2009.04.03. 00:30 | MisiMókus | 1 komment

Ismert, hogy a budai szabadtéri szórakozóhelyek legalább négyszer nagyobb területet foglalnak el, mint amekkorát lehetne. Ismert, hogy kötelező lenne tízszeres bérleti díjat beszednie az önkormányzatnak, ami nagyjából egy milliárd forintnyi bevételt jelentene, de Molnár Gyula erről valami miatt lemondott. Újbudán már a társasházi közgyűléseken is arról beszélgetnek a lakók, hogy a polgármester a kampányához kapott jelentős támogatást a szórakozóhelyektől és ezért nem érdekel senkit a lakók nyugalma.

A fenti okokból különösen figyelünk minden hírre, ami valamit is fellebbent a szórakozóhelyek körüli homályból. Január 4-én égő autóval hajtottak a MOM Park Leroy kávézójába. A sajtó megszellőztette, hogy a MOM parki kávézó és a Cafe del Rio tulajdonosi köre között összefonódás van. Néhány napja őrizetbe vettek két figurát a robbantás gyanúsítottjaként. A nyomozás során a két férfi – a 47 éves B. György és a 44 éves T. György – kapcsolatrendszerét feltérképezték, egyiküket tanúként többször ki is hallgatták. B. Györgyöt a rendőrségen, T. Györgyöt a lakásában, a terrorelhárító szolgálat segítségével fogták el. A két férfit közveszélyokozás bűntette miatt őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. Információk szerint az egyik férfit korábban összefüggésbe hozták a kilencvenes évek közepén történt budapesti robbantás-sorozattal is.

A mostani nyomozás során a rendőrség az üzleti bosszú lehetőségét sem zárja ki: a gyújtogatás összefüggésben állhat a tavaly április 3-án, az Erzsébet híd budai lábánál, a Rudas fürdő oldalában lévő kerthelyiségben történtekkel. Akkor a Romkert nevű szórakozóhelyet a vendéglátószezon kezdetén gyújtották fel, mind a mai napig ismeretlen tettesek. A tűzben a kerthelyiség teljesen megsemmisült, egy biztonsági őr pedig az életét vesztette. Az akkori nyomozásban kihallgatták a Romkert konkurensének tartott Cafe del Rio nevű szórakozóhely tulajdonosait is, de egyiküket sem gyanúsították meg a gyújtogatással.

Mit mondhatunk? Kemény.

Címkék: bűnözés polgármester gyula molnár pártfinanszírozás rio cafe újbuda

A bejegyzés trackback címe:

https://ujbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr131043040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.04.03. 10:04:30

Nem értem, miért nem szerveznek a lakók ott folyamatos demonstrációt.
süti beállítások módosítása