"Ki az a Molnár Gyula, hogy ilyet kijelenthet? Tőle teljesítményt még nem láttam, csak ambíciót." - tette fel a kérdést Horn Gyula 9 évvel ezelőtt, pontosan egy évvel a szeptember 11-i világot felforgató támadás előtt. Horn pimasz visszakérdezését azzal váltotta ki Molnár, hogy akkor az MSZP alelnökeként úgy vélte, Horn Gyula bukott miniszterelnöknek nem jut majd szerep az MSZP megújításában. Molnár ifjonti hévvel látott neki a Horn generáció leépítésének. Igyekezete félsikerrel járt, hiszen Horn eltűnt, tényleg nem jutott neki szerep a megújításban, s az MSZP-ben fiatal arcok vették át a hatalmat: Juhász, Kiss, majd Gyurcsány és Bajnai. De Molnár lemaradt, ő többet nem kerülhetett oda. Ez a keserű pirula azóta is mérgezi a helyzetét, a XI. kerületi polgármester napról-napra görcsösen igyekszik visszakapaszkodni. 
Ma már akad aki tudja, hogy ki az a Molnár Gyula. Trágársága és a budai zöldkocsmák iránti vonzódása messze földön híressé tette. De még ez sem hozta meg számára az áttörést.
Legutóbbi interjújában úgy véli, hogy budapesti párttársai nem ismerik el a sikeres fővárosi szocialistákat. Valószínűleg magát is ide sorolja. Az elismerés hiányát mi is felháborítónak tartjuk. Kevés olyan politikus akad fővárosszerte, aki annyit tett a szocialistákért, mint Molnár. Magát és hivatalát sem kímélve eladta Leisztingernek a Lágymányosi-öblöt, lekésett egy fellebbezési határidőt a furcsa módszerekkel terjeszkedő Futó Péter ingatlanszerzése kapcsán, félredátumozott egy cégbejegyzést, betiltotta az alkholárusítást, hogy csak az ismertebb ügyeket említsük. Összefoglalva igazán hasznos tagja volt a szocialista pártnak. Nem hiába tartanak most ott, ahol. Ráadásul pont őt nélkülöznék, aki bizonyítani is tudja, hogy már Kádár alatt reformszocialista volt.
"Mást ne mondjak, az említett idõszakban Óbuda utolsó KISZ-titkára voltam. Most persze mindenki mondhatja, hogy õ mennyire reformer volt hosszú évekkel ezelõtt, de én bizonyítani is tudom, hogy mi voltunk azok, akik elõször azt mondták, hogy kiköltöznek a pártházból, kik elõször szétválasztották a középiskolás tagokat a dolgozóktól. Ez ma már egyszerûnek és természetesnek hat, akkor azonban komoly politikai lépésnek számított. A Németh-kormány elsõ nagy áremelési hullámakor például kiraktunk a Flórián térre egy nagy tönköt, hogy verjen bele mindenki egy szöget, mert nekünk akkor már tele volt a tö(n)künk..." (Kunszentmártoni Hírek, 2000. február 20.)
Hamarosan eldől, hogy ez elég lesz-e az újabb mentelmi joggal megspékelt országgyűlési ciklushoz. Ha mégse jönne össze, politikai túlélőként biztos szívesen látnák Molnárt a Belga Parlamentben.
