Újbuda feketén fehéren

Amiről a kerületi sajtó hallgat, mégis fontos. Az árnyoldal blogja. ujbudablog[KUKAC]gmail[PONT]com

Linkblog

Friss topikok

HTML

Az ügyészek vádiratot fogalmaznak

2010.01.27. 16:00 | MisiMókus | 16 komment

Úgy tűnik Schneller Domonkos fideszes képviselőnek lett igaza Molnár Gyula szocialista országgyűlési képviselővel szemben. Hosszú évek óta nyomoznak a Lágymányosi-öböl ügyben Schneller feljelentése alapján. Molnár Gyula ez idő alatt sokszor nevetve próbálta elbagatellizálni az ügyet, s a "nézzétek milyen szép a fű" szöveggel elhessegetni a kétkedők kérdéseit. Ma azonban beszállt az ügyészség is a Lágymányosi-öböl panama kapcsán megjelenő médianyilatkozatok sorába. És elég kemény dolgok fogalmazódtak meg, mondhatni úgy is, hogy az első komoly jelzések, hogy most tényleg lesz valami. Ezt már csak akkor úszhatja meg a kerületi vezérkar, ha valami láthatatlan kéz kicsavarja a tollat a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek kezéből. 

A mai Magyar Nemzet Ihász Sándorral a Fővárosi Főügyészség szóvivőjével készített interjút, szó szerint az alábbiak jelentek meg: 
 

"- Beszéljünk egy másik fővárosi ügyről. Hogy áll a Kopaszi-gát eladása miatt indított eljárás?

- A múlt év végén az alapügytől elkülönítettek egy szálat, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség az illetékes, mert a feltételezett elkövetők vonatkozásában kizárólag ez a szervezet jogosult eljárni. Ott most hivatali visszaélés miatt folyik nyomozás két személlyel szemben, akiknek az önkormányzatnál döntési jogkörük volt. Egyébként az alapügy tárgya az, hogy egy nagyvállalkozó az önkormányzati személyek közreműködésével mélyen áron alul szerezte meg az ingatlanokat.”

Ez az első alkalom, hogy az ügyet ismerő, az önkormányzattól független személy állítja, hogy Újbuda rengeteget bukott az öböl panamán.
A Legfőbb Ügyész utasítása alapján a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik a közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy által elkövetett bűncselekmény nyomozása. Az utóbbi napokban több alkalommal is pedzegettük, hogy kik jöhetnek szóba, de Lakos Imrén (SZDSZ) és Molnár Gyulán (MSZP) kívül más nem került képbe. Pont két személy.
· 1 trackback

Címkék: mszp bűnözés szdsz imre polgármester gyula molnár pártfinanszírozás öböl nyomozás lakos

A bejegyzés trackback címe:

https://ujbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr951706675

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi úgyis beszavazzuk Molnár Gyulát 2010.03.10. 19:18:38

Újbudát ellepték a nem kampányoló Fidesz plakátjai. Guzmicás egy választókerület ez Viktoréknak. Nem elég, hogy az MSZP Molnár Gyulát, a polgármestert indítja, de még jelöltet is kelet váltani. Először Orbán Anita indult volna itt (nincs semmiféle rok...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czinezine 2010.01.27. 18:02:27

A baj csak az, hogy ezt még mindig kevés újbudai tudja! Arról nem is szólva, hogy Molnárt sztem nem nagyon érdekli. Egyelőre!

Divalatina 2010.01.27. 20:22:09

hát egyre több cikk jelenik meg ennek a patkánynak a tollából aki ezt az oldalt irogatja egyre egyértelműbb h. mire megy ki a játék..

antiparkolo 2010.01.27. 21:05:16

Ez a "patkány" ráadásul még az is lehet, hogy az egyik önkormányzati cégtől veszi fel a fizetését...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.01.27. 21:33:56

Mért, ti hittétek egy percig is, hogy MisiMókus nick mögött Kovács 2 Béla bácsi áll a Kondorosi úti panellakótelep egyik tízemeletesének szuterénjéből? A szerző egyértelműen önkormányzati ellenzéki tag. Én csk őszintén remélni tudom, az ő majdani (és eddig) munkája nem fogja hasonló posztok megírására készteni a majdani (és eddigi) ellenfeleit...

Divalatina 2010.01.27. 22:27:35

mindenesetre baromi gerinces név nélkül blogolni, bocs ócsárolni mást. akárki is legyél egy utolsó szánalmas gerinctelen féreg vagy . netán Te vagy Domi személyesen? gondolom ebben a blog címben a fehér az a Fideszt akarja jelképezni....

antiparkolo 2010.01.28. 00:20:09

@városjáró: MisiMókus szerintem újságíró....
Csak ezt a taknyot már nem meri névvel vállalni. Doma gyerek vajon miért ismeretlen tettes ellen tett feljelentést? Csak nem azért, hogy amikor kiderül hogy nincs sok alapja a vádaskodásnak ne lehessen felelősségre vonni? Azt rebesgetik, hogy több határozatot is kapott a nyomozás megszüntetéséről, bűncselekmény hiányában, persze ezt nem teszi közzé. Gerinces kis orbánjúgend....

K.Z 2010.01.28. 11:09:06

TO
városjáró & plebs
Kár minden bloghoz, cikkhez egy konspirációt társítani. Egyrészt fárasztó, másrészt a hülyeség természetrajzához hozzátartozik, hogy akadály híján megállás nélkül burjánzik, így például ezen a ponton én is töprenghetnék azon, hogy ti nem vagytok -e valami Önkormányzattal szerződésben álló PR-cég bérkommentelői?
Egyszerűbb elfogadni, hogy a civil (netes) újságírás létezik (pl. meggyes a hibás, szeretgom, basahalom stb.) és betölti azt a rést, amit a tisztelt helyi nagyságok okoztak azzal, hogy gyakorlatilag kiherélték a helyi sajtót. Amúgy átnéztem az itteni posztokat, és szerintem tényszerűek. Innentől szerintem tök mindegy, hogy ki írja, személy szerint engem az sem érdekel, ha személyesen Orbán Viktor pötyögi be ezeket esténként.
Ja, és még egy szó Misimókus védelmében (amúgy kár tippelgetni fingom sincs, hogy ki, nem is igazán érdekel): valszeg nagyon jó oka van a névtelenségre - ahogy nekem is és nektek is. A hazai, újságíróellenes jogszabályok mellett elég egy félreérthető mondat, miszerint: "Molnár polgármester úrnak kétes ügyletei vannak" és hopp, máris milliós kártérítési bírságot fizethet a posztoló. És mellesleg a zavaró hangokat a bíróságokon elnémító maffiózók, pártemberek, multicégek, szektákkal szemben a tisztelt helyi nagyságok többnyire az Önkormányzat, azaz közpénzekből perelnek.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.01.28. 18:01:27

@K.Z: Nekem aztán édesmindegy, hogy ki áll MsiMókus és Újbuda nick mögött. Lényeg, hogy, ha ők lesznek majd nyeregben, ne okozzanak hasonló helyzeteket, mint amikról - többek között - itt is olvashatunk.

Egyébként olyan, hogy internetes civil újságíró szerintem nincs. Ha valaki valódi zsurnaliszta, bizonyára publikál nevesített helyeken is, nem csak egy ingyenes maszek blogban. (Én csak ott "publikálok". Nem is mondanám magam "újságírónak". Attől függetlenül, hogy írásaimmal magam is az általad emlíytett "rést" kívánom kitölteni.)

gereben 2010.01.29. 21:19:23

szerintem, inkább benézte schneller Úr, mintsem igaza van/volt.
Most hivatalosan is kimondta egy hivatalos személy, hogy nem arról van szó ami miatt feljelentést tettek.
Hivatali visszaélés gyanújában nyomoznak ha jól értem. Az pedig egészen más mint amiről eddig szó volt.
Tehát a blog írója az első mondattól kezdve hiteltelen, épphogy NEM lett igaza Schnellernek.

Zsófi83 2010.01.31. 17:16:55

Az ügyészek akkor fognak igazán vádiratot fogalmazni ha feljelentelek a szánalmas blogodért, Te 'Patkány'!

drflash · http://drflash.hu 2010.02.05. 08:06:14

na, fostok már, látom, csótányok! húztok a kiskirályotok után ti is a böribe rohadékok! ha a faszszopó fideszes csinál ilyeneket, az is húz a sittre!!!

drflash · http://drflash.hu 2010.02.06. 12:40:58

drflash.hu -n ott egy fotto a demszky-molnár gengszterpárosról, nézegessétek mielőtt ti is húztok a fónok után a böribe

ujbudablog 2010.02.06. 13:24:31

Egy tipikus Fidesz-bűnöző: Kupper András

Gyurcsánynál is gátlástalanabbul hazudik

A XI. kerületi Fidesz-tagok többsége sem támogatja képviselőjelöltnek, de fentről rájuk erőltetik az eddig mindent elbukó Kupper Andrást, aki politikai maffiakapcsolatainak köszönhetően listán mégis parlamenti és önkormányzati képviselő lett, sőt tipikus álláshalmozóként még felügyelőbizottsági tag is jó (köz)pénzért. Apja Horn Gyula kabinetfőnöke volt, akivel együtt vett részt fegyverrel az ’56-os forradalom leverésében. Nagybátyja pedig az azonos nevű Kupper András, akiről fővárosi Fidesz-elnökként azt hazudta: nem tudta, hogy ő a Centrum parkolási maffia tulajdonosa. Most Bp. 17. választókerületében indul képviselőjelöltként, Budaházy György és Novák Előd ellenében.
Kupper András sógora Jankó István, a XI. kerületi Fidesz volt elnöke. Ők túrták ki pártjukból felső erővel a korábbi polgármestert, Juhos Katalint és férjét, Riedel René helyi frakcióvezetőt. Kubatov Gábor és Pesti Imre kegyeltjeként lesz most is minden korábbi kudarca ellenére képviselőjelölt, pedig a kb. 150 újbudai tagból csak 60 szavazatot kapott Kupper, ami nem meglepő: aki közelről megismeri, rájön aljasságaira.
Aki nem fúj egy nótát vele, azt megpróbálja kizáratni a Fideszből (ő távolította el Gyenge Zsoltot is, aki ma a Jobbik terézvárosi elnöke). Csak buta és jellemtelen emberekkel veszi körül magát, őket helyezi pozíciókba. Pl. a kinyomozhatatlan iskolai végzettséggel (max. szakmunkásképző) rendelkező Gadácsi Miklóst tette XI. kerületi listára 2006-ban. Vele szerveztette minden aljas akcióját. Gadácsi sötét alak, akit a tagság ki akart záratni, de Kupper hatására évek óta nem hoz határozatot az illetékes Fidesz-szerv. Viszont a tagság haragja elől ki kellett menteni a kerületből: a budafoki polgármester mellé tették egy jó kis állásba, helyi társadalmi kapcsolatok koordinátora lett, miközben újbudai képviselő is.

De vissza Kupperhez! Apja, Kupper V. Béla 1990-ig Horn Gyula külügyminisztériumi kabinetfőnöke volt, majd a „rendszerváltást” követően a BÁV Rt. elnökeként mentette át hatalmát. Korábban komoly pártkitüntetést kapott az ’56-os harcokban úgymond „az ellenség megsemmisítéséért”.
Kupper András tipikus politikusi pozícióhalmozó. Hogy csak a közpénzből fizetett állásait nézzük: parlamenti és önkormányzati képviselő egyszerre, mindkét helyen bizottsági tag, és még a XI. kerületi Közbeszerzési Bizottság elnöke, valamint felügyelőbizottsági tag is egy önkormányzati cégnél. És még ki tudja, mi… Hiszen néhány éve épült, őriszentpéteri birtokának sincs nyoma vagyonnyilatkozatában – tájékoztatta szerkesztőségünket egy helyi Fidesz-tag.

S ezeket a pozíciókat úgy kapta meg Kupper, hogy közben egyéni megmérettetésein rendre alulmaradt. 2006-ban nemcsak parlamenti képviselő- és polgármesterjelöltként bukott, hanem egyéni önkormányzati képviselőjelöltként is, pedig volt akkora maffiózó, hogy MSZP-s riválisával szemben megtévesztésként, megosztásként elindított egy azzal azonos nevű, sosem látott személyt függetlenként is, aki 1,3%-ot vitt el a maszopostól.
Kupper András legemlékezetesebb, politikatörténeti hazugsága volt az a nevetséges eset, amikor fővárosi Fidesz-elnökként a parkolási ügyeket feszegette, s felrótták neki: nagybátyja a többségi tulajdonosa a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-nek. Erre hazudta azt, hogy azonos nevű nagybátyja milliárdos üzletéről nem hallott még. Amikor pedig kiderült, hogy saját telefonját is a Centrum fizeti, újabb hazugságba keveredett.

ujbudablog 2010.02.08. 10:24:21

Fijjug, fijjuk!
Import spiné kirúgva és egy másik import pasi helyette. Hát nincs köztetek egy tökös gyerek sem. Szégyen ez. Doma csapjá mán az asztalra! Ne hagyd hogy kisemmizzenek a nagyok.

Zsófi83 2010.02.08. 13:03:52

Hogy Ti milyen undorítóak vagytok..
"import spiné" nem kirúgva hanem tudtommal beteg.. de úgy látom Ti máris boldogabbak vagytok a más bajától..

ujbudablog 2010.02.08. 14:25:49

@Zsófi83: És minden kerületi fideszes beteg lett hirtelen? Nincs a kerületnek saját arca erre a választó kerületre. Ilyen gyenge a kerületi fidesz? Megint kutúrta őket a kdnp? Kispestnek kell kisegíteni Újbudát? :)
Érdekes módon amíg esély sem volt ennek a körzetnek a megnyerésére sikerült kerületi arcot találni a vereséghez. Most. hogy nagyobbak a nyerési esélyek az alcsúti megmondóember szégyenszemre "kiállított" minden kerületi jelöltet. Nem a más bajától vagyok boldog, hanem azon nevetek csak hogy lassan a kerületben a fidesz saját magát fogja szétverni.
Ha Orbán A. valóban beteg akkor jobbulást neki, de azt hiszem hogy itt nem erről van szó...