Újbuda feketén fehéren

Amiről a kerületi sajtó hallgat, mégis fontos. Az árnyoldal blogja. ujbudablog[KUKAC]gmail[PONT]com

Linkblog

Friss topikok

HTML

Halott élettársát elégítette vég(h) ki?

2009.09.08. 09:30 | HorgÁSZ | 35 komment

Gyula polgármester jó. Átad (azt is, amit nem ő épített, ld. Skála „Alee”), átvesz (a Kopaszi Gátat, hogy az önkormányzat fizesse a fenntartás 200 milláját a magánbefektető helyett), táncol (a ZP-ben forever), és szép öltönyöket is hord. Egyszóval: kúúl csávó. A jó (és sikeres) polgármestert szereti is mindenki. Főleg a beosztottak. Az alpolgármesterei, a bizottsági elnökei, az intézményvezetői, az építési vállalkozói, és az egész klientúra. Amíg ugyanis ő átad, átvesz, addig sokan közülük szabadon lophatnak kezelhetik a pénzt. (Esetleg felügyelet alatt?) A lényeg, hogy ne derüljön ki. Nem is derül, hiszen immár hetedik éve nyomják a fiúk (és lányok), év végén pedig iratmegsemmisítő-közbeszerzést tartanak, utána meg már csak darálnak, és darálnak... egész a választásokig.

Aztán egyszer csak porszem csúszik Molnár malomkövei közé.  Új ügyvezető kerül a szakrendelő élére, aki, láss csodát, át akarja világítani, amit átvesz. A szemét. És kiderül, hogy a Molnár felügyelete alá tartozó intézményben loptak. Persze, ő nyilván nem tudott erről semmit, hisz honnan is tudná, hogy évi 27 milláért tartják fenn a 2X20 nm-es zöldfelületet (szerződéses neve: kert)? Amint arról sem tudhatott, hogyan vigasztalta magát a szakrendelő ügyvezető asszonya élettársa halálát követően. Élettársa – úgy mellesleg – az általa vezetett szakrendelő műszaki igazgatója volt haláláig. Végh Ágnes, Molnár személyes felügyelete mellett ugyanis azzal vigasztalta magát, hogy – kirúgta exét. Mármint annak halála után. Neki már úgyse fáj. Annál inkább fájt azonban az adófizetőknek, akiknek a pénzéből a visszadátumozva kirúgott drága halott lelépési pénzét kifizette – jobb híján saját magának. (Némi örökösödési lepapírozást követően.) Na nem sokat persze, hisz Molnár sleppje nincs BKV-s magaslatokon: ebben az esetben csupán csak 4 millát. Amúgy fájdalomdíként. Vagy, ha jobban tetszik: bánatpénz gyanánt.

Összességében azért mégiscsak durva, hogy a belső ellenőri jelentés 2008-ban mintegy 120 millió forintnak nem találja a nyomát. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az önkormányzat 2008. évi támogatása a szakrendelőnek 175 millió forint volt, akkor ez bizony barátok közt is 68%-os lopás...
 
Vajon Molnár bánkódik-e mindezen, vagy csak megvonja a vállát? Egy dolog biztos: amíg Monár-félék vezethetnek kerületet, sosem fogjuk megtudni, hogy az újbudai önkormányzat fenntartásában  működő hét cégnél és számos intézménynél még hány csontváz van bezárva...

 

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://ujbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr351367680

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi röfög itt!? 2009.09.10. 01:08:16

Nem találunk szavakat. Elég régóta kapunk híreket, hogy az újbudai polgármester sertésóllá alakította polgármesteri szobáját. Most ismét kiborult a moslék, csurdorgál az ajtó alatt kifelé...Röfögnek, sőt visítanak a malacok az ól körül. A halott malaco...

Trackback: Na az most kiverte nálam a biztosítékot ... 2009.09.09. 14:53:03

 A cikk: http://index.hu/belfold/2009/09/08/halott_muszaki_igazgato_utan_kapott_vegkielegitest_a_foigazgato_fia/ Tudom, hogy már mindenkinek tele van az epermintás napozója a korrupciós ügyekel, és az, hogy egy fővárosi kerületnek cca. 100 milliós...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.09.08. 15:09:20

És lesz belőle feljelentés is?

blacklord 2009.09.08. 17:42:02

Igen, ez engem is érdekelne...

indapasssucks 2009.09.08. 17:49:20

mindenki tudja, miből gurul ennyi merci egy országban.
Csak az ostobák óbégatnak cigánybűnözést, plusz kb 1000 vidéki gazdálkodó, akiknek tény és való, hogy lopják a tyúkjait.

Aki meg akkora fasz, hogy ide oda szavazgat és nem kér számot, az most hangosan óbégasson, és ne csináljon semmit.

Köszönöm.

Publius Decius Mus 2009.09.08. 17:54:27

Mindkét politikai oldal tele van ilyenekkel. De a mostani kormánypártok egészen új dimenziókat alkottak. Ezt megszívtuk.

Csumpitáz Alfréd 2009.09.08. 17:57:36

Ez persze gáz, vizsgálják ki és legyen büntetőjogi következménye.

Azonban ez semmit sem változtat azon, hogy a szerző egy fideszközeli bértollnok, szelektív memóriával és kiélezett, ordenáré, kicsinyes bosszúvággyal. Ha mégsem ez lenne a helyzet, akkor ezt a kritikus, oknyomozó attitűdöt elvárom tőle a következő ciklusban is. Figyelni fogom.

seik 2009.09.08. 18:02:01

Javasolnám az Újbuda vörösellenesen - narancssárgán elnevezést. Ez nem fekete-fehér, jól írja GoodLord.

fajturista 2009.09.08. 18:09:14

Épp múlt héten volt dolgom az ominózus szakrendelő bőrgyógyászatán, ahol a bejáratnál tábla hirdette, hogy bőrkinövésekkel és gombás fertőzéssel csak előjegyzést követően foglalkoznak. Szerencsére nem ilyen okból voltam ott, de a sorban előttem álló igen: egy hónappal később rendelték vissza. Addig meg gondolom majd elvakarózgat. Ennek fényében nem tartom kizártnak hogy sztárgázsiért alkalmazott kertész helyett jobban járna a kerület egy-két további bőrgyógyász megfizetésével.

repecs 2009.09.08. 18:10:30

Magyarország én igy

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.09.08. 18:15:41

@Publius Decius Mus: Nem csak a mostani kormánypártok ilyenek, egyik párt, azok vezetői, vagy tagjai, az állami szervek vezetői egytől egyik, csalnak, lopnak, ahol tudnak, de az vesse rájuk az első követ, aki nem ezt tenné!

Törcsi:Got_som'_weed? 2009.09.08. 18:17:48

@GoodLord: figyeld csak, nehogy úgy járjunk, mint a független sajtó, meg humorista scene 2002 után (pl. Heti hetes, ilyesmi)!!!
baszki, Te sötét szoci baromarc, szerinted aki a szocit szidja, az már fideszes bértollnok?! idióta...

blacklord 2009.09.08. 18:26:05

Szerintem nem tuti, hogy a posztoló a Fidesznek gályázna, de engem is érdekelni fog, hogy a választások után milyen irányban folytatja!

Peace out.

Pjotr Fjodorovics 2009.09.08. 18:38:13

Ezt nem hiszem el: miért gondolja mindenki, hogy ebben az országban csak vörösen vagy narancssárgán látnak az emberek??? Attól, hogy az én pártom embere lopja a pénzt, az már "megbocsátható", és ha valaki ezt egyébként szóvá teszi, azt csak elvakult ellenpárti bértollnok lehet? (ez mindkét oldalra vonatkozik - s írom ezt úgy, hogy egyébként nem tudom, a blog szerzője általában milyen stílusú írásokat szokott feltenni).

@s_timcsi: Akkor ide azt a követ, már dobom is!:-) (ezt a hozzászólást sem értem amúgy: miért természetes az, hogy a hatalomban lévők nyugodtan lopkodhatnak, sőt szerinted ez "érthető" is????)

mrs. white 2009.09.08. 19:05:30

@GoodLord: Tényleg baromarc akinek hét év után erről a fidesz jut eszébe. Amennyire emlékszem nem napi óránkénti, percenkénti sebességgel peregtek az ehez hasonló események, mint mostanság. Ez természetesen nem veti fel annak jogos igényét ha Ők ilyet csinálnak vessszenek el a pokol tüzén. Ők is. De az ilyen kritikátlan maszop szavazók miatt lehetett megcsinálni a hét évet. Mellesleg annyit loptak hogy egyensulyba volt a költségvetés. Viccesen ezt mondhatnám europoid viselkedésnek is. Míg a mostanira a balkáni jelzőt ragasztanám ha már minden áron minősíteni kell a minősíthetetlent.

spammer blogger 2009.09.08. 19:14:07

A cím alapján valami jó kis nekrofil sztorit vártam volna! :D

spammer blogger 2009.09.08. 19:17:22

@mrs. white: de, az események hasonló sűrűségűek voltak, csak
- részben kevesebb volt a szimpla rágalmazásnak minősülő "ügy"
- részben a maszop-szadi ellenzéki tevékenysége nem arról szólt, hogy mindenáron megpróbálja lejáratni a fideszes rablóbandát
- mindezeken túl valahogy a távolság mintha megszépítené az emlékeket a nemtaggyűlés vekker szimpatizánsai körében... (Kaya Ibrahim, koronaúsztatás, Milleniumi országjáró, fidesz székház-tisztikaszinó körüli ügyletek stb., hogy csak a legismertebb húzásokat említsem

ViKtOr 2009.09.08. 19:22:03

Aha. Szóval neked nem jön be a Molnár Gyula. Ajánlhatom helyette Juhos Katalint?

GN (törölt) 2009.09.08. 19:25:00

„A Földön élni próbáló emberek három jeles tulajdonsággal rendelkeznek. Becsületesek, okosak és demokraták. De mivel az egyes emberek ekkora tökéletességet egy személyben megtestesíteni képtelenek, így mindenki csak kettővel rendelkezhet a felsorolt erények közül. Tehát, aki becsületes és demokrata, nem lehet okos. Aki ellenben okos és demokrata, nem lehet becsületes. Végezetül aki okos és becsületes, az semmi szín alatt nem lehet demokrata.”

blacklord 2009.09.08. 19:32:15

Juhos tényleg egy katasztrófa volt, Molnár meg egy köztörvényes gazember - és ezt úgy mondom, hogy legutoljára rá szavaztam, mert jobboldaliként is annyira elegem volt Juhos ténykedéséből. Na, azóta megbántam rendesen, az már egyszer biztos... (Kopaszi-Gát, ZP + Rio, csendrendelet, stb) És ne vicceljetek már, sok Fidesznyik tényleg lopott, de azért az országnak volt valami célja, még ha az sok embernek nem is tetszett. Most mi a cél? Egyáltalán van ilyen? Maga az MSZP se tudja már rég, hogy mit is képvisel igazán azon túl, hogy "csaknehogyazorbánvisszajöjjön".

Hellisfitar 2009.09.08. 19:34:40

@indapasssucks: Így van, csak az ostobák!

Maradok tisztelettel: kolompárorbán

EMU 2009.09.08. 19:39:25

"Egy dolog biztos: amíg Monár-félék vezethetnek kerületet, sosem fogjuk megtudni,..." - kapaszkodj meg, utána sem fogsz megtudni semmit. Ha nem molnárfélék, akkor majd másfélék fognak ugyanígy szemrebbenés nélkül lopni, csak másmilyen maszlagot próbálva beadni neked. Ha majd nem hazai mentalitású magyar állampolgárfélék fognak vezetni kerületet meg bármit, akkor majd sanszosabb lesz, hogy bármit is megtudhatsz, sőt hogy nem lesz mit megtudnod, mert lesz olyan ragadós az a kéz...

mrs. white 2009.09.08. 19:43:42

@spammer blogger: Maszoposoknál ez oktató filmen megy mindig ezt a 4-5 esetet emlegetik. az évenkénti eseménynek felel meg. De én arra is emlékszem hogy az Orbán apuka meg anyuka volt a leghülyébb szülő aki otthagyta a gyerekét az iskolába. Hm tényleg nem volt maszop szdsz pocskondiázás pedig ott még lovéról se volt szó. A heti hetes is mindig ellenzéki humort művel ugye? Völgyhíd alföldi algút 5 ször annyi autópálya háromszoros áron, Bkv minden nap 4 es metro sohavisszanemtérülőprojekt "cuslág" alapítványok (aprópénz)fél mszp-s városvezetés ingatlan panamában. Mind a kettő lopott. A fidesz kb 10%-ot a másfélszeresen magasabb árból. A maszop 30%- a háromszorosból és sokkal több projektből. kb ennyi a különbség, és ez rengeteg a végére.

spammer blogger 2009.09.08. 19:55:06

@mrs. white: emlékezz a szuhay balázs-féle parabola utánzatra, aztán próbáld meg kissé objektív szemmel (nem fog menni, tudom) összehasonlítani a kettőt!
A HH (amikor pár éve utoljára láttam), még nem kizárólag azzal foglalkozott, hogy baszogassa a fideszeseket. Inkább az aktuálisan legkicikizhetőbb politikusokon szórakoztak, pártállástól függetlenül.
De biztosan igazad van, ti nézitek a HH-t, én meg nem... :D

mrs. white 2009.09.08. 20:10:04

@spammer blogger: HH-át nem láttam kb 6 éve. megadtam nekik az esélyt. a választások után. Ja és és nevettem rajta amikor 2002 előtt a szerepüket betöltötték. mely szerint a humor ellenzéki. valszeg Hofi se lett volna népszerű ha nem egy titkos összekacsintás a hatalom háta megett még akkor is ha titkon eltürték, támogatták hogy levezess a gőzt. Szuhay féle parabolát sose néztem. nemtom miért ,lehet, hogy pont azért amiért HH-t ne, meg amit leírtam az előbb.HH Amikor belenéztem épp a Fidesz baszogatásával foglalkozott pedig akkor éppen az öszödi beszéd volt terítéken. Ja és Hajós volt a számkivetett mert elment az ellenzéki hír tv-be Gyurcsányt megkérni a lemondásra. szerintem ez az objektivitás, A hogyz én kutyám kölykének mindent elnézek meg baromság, emiatt vagyunk, itt a kritikátlanság miatt. Majd ha fidesz kormányoz lehet őket baszogatni, számonkérni és ez így van rendjén volna rendjén most is,

Mike36 2009.09.08. 20:51:57

lehet mondani Molnára bármit
de alatta fejlődött a kerület
nem költött irredenta cd-re,
és inkább rá szavazok mint a centrum kft-s Kuperre, mert ő bizony nagyobb gengszter mint a Monár

aki meg nem lakik a XI. ker.ben az kussoljon, én sem szólok bele más település polgármeterébe

Mike36 2009.09.08. 20:55:48

és a kopaszi gát speciel nagyon fasza hely lett, még ha a fideszeseknek nem is tetszik. minden járda akadálymentesítve van, parkosítanak, megcsináltak sokmindent, ami persze Kupper Centrum Andrásnak nem tetszett, kapásból elelnzett
és nekem egy olyan ember ne beszéljen szemforgatóan korrupcióról meg elsíbolt pémnnzekről, aki 10 éve nyakig benne van a Centrum Kft. mocskos ügyeiben, ami persze legális

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.08. 21:09:20

De Batman már a tetők fölött kereng...!!!

Galocza 2009.09.08. 21:31:34

Amikor a centrumos Kupper leleplezi a sikkasztást, akkor valahogy kevésbé hiteles a dolog.

BennyPP 2009.09.08. 21:57:36

Minden kerületbe lopnak csalnak hazudni, szarni rájuk.

Viszont nem a legszarabb kerület a 11.ik, és fejlődött az utóbbi időben.

bnct · http://lehetmas.hu/176 2009.09.09. 12:10:04

@indapasssucks: "Aki meg akkora fasz, hogy ide oda szavazgat és nem kér számot, az most hangosan óbégasson, és ne csináljon semmit."

Mély és nagy igazság. Egész szép konszenzus alakult ki abban, hogy ezek mindkét oldalon lopnak. Kell valaki, aki a kezükre csap - ezért érdemes az LMP-re szavazni jövőre.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.09.09. 14:54:31

Orulok annak, hogy idonkent azert a felszinre buknak ilyen tenyek.

Gatlastalan lett a teljes politikai elitunk, es sajnos semmi esely arra, hogy az emberek allampolgari onszervezodesekkel kontrollalni kezdjek ezeknek a tenykedeset.

Ez nem merul fel a kommentekben sem. Csodavaras szinten hiszunk abban, hogy onmagaban a kormanyvaltas kulturavaltast is jelenetene. Pedig az elmult 3 valasztasokon pont az a tanulsag, hogy egyre rosszabb jon. Egyre arcatlanabb stilusok.

dmm 2009.09.11. 12:21:20

@Mike36: barom, milyen más település? Budapest egy város, nem 23!