Újbuda feketén fehéren

Amiről a kerületi sajtó hallgat, mégis fontos. Az árnyoldal blogja. ujbudablog[KUKAC]gmail[PONT]com

Linkblog

Friss topikok

HTML

Molnár Gyula befejezte - az újbudai tíz csapás

2010.06.21. 18:30 | UjBuda | 7 komment

Molnár Gyula fáraó a sorozatos kerületi botrányok után úgy érzi, a helyi politika "túllépett egy határt". Valami megrendült benne. Komoly esély van rá, hogy befejezi. Végre.

Hosszú hónapok óta ez az első olyan alkalom, hogy végre jó hírrel szolgálhatunk az olvasóink számára. Molnár Gyula 2002 óta polgármesterként vezette a kerületet. 2006 óta az ellenzék számtalan ügyét vette elő, melyek folyamatosan gyengítették a korábban magát profinak gondoló politikust.

  1. Molnárnak az első komoly csapást a Leisztingerrel való üzletelés okozta. A Lágymányosi-öböl kijátszásának ügyében folyamatosan nyomoznak az ügyészek, már egy focicsapatnyi gyanúsított akadt horogra és a nyomozást még mindig nem zárták le. Leisztinger Tamás úgy szerezte meg bagóért a Duna-parti ingatlant, hogy utóbb Molnár Gyulának ebből sok poltikai bosszúsága származott. Hogy mi egyebe még, azt majd a rendőrök vizsgálják.
     
  2. A trágár stílus okozta a második komoly csapást. Az internetre felkerült annak az újbudai testületi ülésnek a felvétele, amelyen Molnár Gyula válogatott szitkok közepette szidalmazta az SZDSZ-es alpolgármesterét, Lakos Imrét. A vizitdíj és tandíj elleni népszavazás után, az amúgy is feszült koalíciós helyzet miatt a trágárkodó politikus hamar beszédtéma lett az újbudai emberek között.
     
  3. A harmadik csapás a Rio és a Zöld Pardon ügye. A két újbudai szabadtéri szórakozóhely különös területhasználata okozta az újabb balhét. Négyszer akkora területet használnak, mint amekkora területről a szerződésük szól, mindez azonban egy kicsit sem zavarta Molnár Gyulát, aki ingyen evett és ivott a Rióban, s MSZP-s polgármesterjelölti kampányában is igénybe vette a szórakozóhely tulajdonosának szolgálatait.
     
  4. A negyedik csapás a szerencsétlen alkoholstop volt a XI. kerületben. A szigorú, lakosságvédőnek beállított rendelet ugyanis pont a polgármester kedvenc szórakozóhelyeire, a Rióra és a Zöld Pardonra nem vonatkozott, pedig ezek okozták a legtöbb problémát. A sajtó Molnár Gyulán röhögött hónapokon át.
     
  5. Az ötödik csapás a Gyógyír Kht. ügyében zajló nyomozás. A Molnár Gyula által kinevezett Végh Ágnes, az újbudai szakrendelő vezetőjeként 100 milliós nagyságrendű pénzzel nem tudott elszámolni. Az egészségügyi területet Molnár Gyula közvetlenül felügyelte, ezért is érdekes a nyomozás végkimenetele. Kiderült az is, hogy egy MSZP-s képviselő, az utóbb országos ismertségre szert tett Wieszt János felesége Végh Ágnes titkárságvezetője volt a Gyógyír Kht-nál.
     
  6. A hatodik csapást a Hadik Kávéház sikertelen megnyitási kísérlete okozta. A mai napig is zárva tartó kávéház ügyében utólag kiderült, hogy egy szocialista kötődésű, Medgyessy Péterig elérő off-shore birodalom húzodik meg a háttérben. Molnár Gyula tavaly november 11-én ünnepélyes megnyitó keretében tárta ki a kávéház kapuit, azok azonban másnap bezártak, s a kávéház azóta sem fogad vendégeket.
     
  7. A hetedik csapás Krausz Csaba elítélésének képében csapott le Molnárra. A Zuschlag-ügy ötödrendű vádlottja újbudai szocialista képviselőként kezdte a ciklust majd három év börtönnnel és egy vagyonelkobzást elrendelő ítélettel a hóna alatt fejezte be az elmúlt négy évet.
     
  8. A nyolcadik csapás az LMP mögé bújás a kampányidőszakban. Az országos sajtó hangosan kacarászott a "lehet más" szlogen mögé zöldülő szocialista politikus szánalmas mandátumszerző kísérletén, mely végül a mentelmi jogának elvesztésével járt.
     
  9. A kilencedik csapás a rendszer teljes összeomlása. Amikor már a leghűségesebb cégvezetőjéről, Niederlander Pálról is úgy írnak a lapok, hogy vagyonőrként készítette elő Leisztingernek a BKV járműtelepének privatizációját, akkor már alapjaiban remeg meg a szocializmus kerületi rendszere.
     
  10. A tizedik csapás pedig a mindent elsöprő Wieszt-ügy. A rejtett kamerás felvételek nyilvánosan buktatták le a korrupciós pénzek átvételével gyanúsított szoci képviselőt. Wieszt János ügyével bebizonyosodtt, hogy az egész korrupt újbudai elit megérett a börtönre.

Ennyi bőven elég egy polgármester bukásához, némely polgármester ezek közül egybe is belebukik. Újbudán tíz csapás kellett ahhoz, hogy a fáraó beadja derekát.

Újbudán megmozdult valami

2010.06.16. 00:00 | UjBuda | Szólj hozzá!

Kemény napok járnak a korrupció gyanújába került képviselőkre. Wieszt Jánost ma bilincsben vitték el a nyomozók. Most már csak az az érdekes, hogy vajon mikor és miről fog vallani János. Hogy ez nem egyszemélyes buli volt, abban biztosak lehetünk.

 

Címkék: mszp bűnözés polgármester gyula molnár jános újbuda wieszt

Újabb magyarázattal állt elő Wieszt: casting volt

2010.05.31. 08:00 | UjBuda | Szólj hozzá!

Ma reggel egy még újabb magyarázattal állt elő Wieszt János a videó-ügyben. A frissen nyilvánosságra került rejtett kamerás felvételből egyértelműen kiderül, hogy János csak egy filmszerepet próbált.

(Köszönet mallacznak a videóért!)

· 1 trackback

Címkék: vicc mszp gyula molnár jános pártfinanszírozás újbuda wieszt

Wieszt kétszer kapott pénzt a vállalkozótól, állítólag kölcsönbe

2010.05.30. 17:15 | UjBuda | Szólj hozzá!

Wieszt János saját bevallása szerint kétszer kapott pénzt Gálfi István vállalkozótól. A szocialista politikus szerint a második alkalomról készült a széles nyilvánosság elé került videó. Az Echo Tv műsorában Wieszt János "régi ismerősének" nevezte a vállalkozót és baráti kölcsönként emlékezett a pénz átvételére. A műsorban lobogtatott egy kézzel írt váltót, melynek közjegyzővel hitelesített változatát bemutatta a műsorvezetőnek. Saját elmondása szerint a váltót, amit szerencsére megőrzött, akkor kapta vissza a vállalkozótól, amikor visszafizette neki a kölcsön kapott 2,2 millió forintot.

 

A kétségkívül szórakoztató és érdekes jogi magyarázat azonban egyáltalán nem hatotta meg Lendvai Ildikót és Burány Sándort, az MSZP országos és budapesti potentátjait, akik azonnali lemondásra szólították fel Wiesztet és kezdeményezték a párttagságának felfüggesztését is.

A Wieszt által emlegetett kétszeres pénzátadáson blogunk szerkesztősége nem lepődött meg, úgy véljük, ha így folytatódik, akkor egyre izgalmasabb betekintést nyerhetünk az újbudai önkormányzat valódi működésébe.

Tény, hogy a Qwerty Computer két részletben vásárolta meg az önkormányzattól bérelt ingatlanait. Első alkalommal 2005. decemberében döntött a Vagyongazdálkodási Bizottság a Bartók Béla út 14. szám alatti helyiség eladásáról a Qwertynek, majd 2007-ben egy kisebb, a Bartók Béla út átellenes oldalán, a 9. szám alatt található, ma pékségként működő helyiséget vett meg a Gálfi István vezette cég. A vállalkozó elmondása szerint ezen második alkalomhoz kötődően készítette a videofelvételt, amin gondosan kiszámolva 2,2 millió forintot adott át a Vagyongazdálkodási Bizottság szocialista elnökének egy borítékban.

Bölcs olvasóinkra bízzuk annak eldöntését, hogy a Wieszt és Gálfi közötti első "kölcsönre" akkor került-e sor, amikor az első ingatlant megvásárolta a Qwerty Computer az  Újbudai Önkormányzattól.

· 1 trackback

Címkék: mszp bűnözés gyula molnár jános pártfinanszírozás újbuda wieszt

János levele Ildikónak

2010.05.26. 12:00 | MisiMókus | 43 komment

Kedves Ildikó!

Hidd el, mostanában elég szarul alszom nélküled is, s erre csak rátesz egy jókora felesleges lapáttal, ha a te, tv-ből sipákoló hangodra kell ébrednem. Különösen fáj az a stílus, amivel határidőket szabsz a lemondásomra és bánt, ahogy a tv csatornán keresztül papolsz nekem tisztességről.
 
 
Ha te nem vagy tisztában azzal, hogy működik a mi pártunk, akkor kiben bízhatna az egyszerű képviselő?! Sajnos teljesen igaza volt Gyula gazdámnak, amikor nemrégiben úgy fogalmazott rólatok, a parlamentbe került maradék szociról, hogy "hozzá vannak szokva, hogy dolgoztatnak és nem dolgoznak. Az elmúlt húsz évben apparátusok tetején ültek, megszokták, hogy a rendszer működik mögöttük." Ehhez alig kell valamit hozzátennem.
 
Mégis mit gondolsz, kedves Ildikó, miből működött a szocialista párt olajozott rendszere az elmúlt húsz évben? Mit hiszel, miből fizettük a hozzánk közel álló újságírókat és miből tellett a saját jólétedre? Ha mi, akik a rendszer alján ücsörgünk, nem szorgos és gyűjtögető hangya módjára figyelünk minden, az asztalról lehulló morzsára, akkor nemhogy 2010-et, de 1994-et sem éri meg a Magyar Szocialista Párt.
 
Egy-két napon belül életszerű és hihető magyarázatra vársz? Ezt tényleg komolyan gondolod? Szerinted mi történne, ha egy-két napon belül elkezdenék beszélni a szocialista párt működéséről? Szerinted mi történne a budapesti MSZP-vel, ha az általad óhajtott egy-két napon belül elmondanám, amit tudok? Neked elment minden józan eszed? A Párt egész fővárosi szervezete a Gyorskocsi utcai fogház lakója lehetne pár pillanat alatt, mindössze néhány mondatomtól. Nemhogy ingyen BKV-ról, de a priccsen puha párnáról sem álmodozhatnátok.
 
Arra kérlek, bölcsen gondold végig még egyszer és utoljára, hogy mi a közös érdekünk. Javaslom, hogy állj ki ismét, újult erővel és bátran a nyilvánosság elé, szépen kövess meg engem, s minden, a rendszer alján szorgosan munkálkodó szocialistát, különben egy-két hónapon belül teljesen vége lesz a Pártnak.
 
Féltő szeretettel: János
 
(A levél természetesen fikció szüleménye, a valósággal való bármilyen egyezése csupán a véletlen vagy a képzelet műve.) 
· 1 trackback

Címkék: mszp gyula jános ildikó újbuda

Wieszt-ügy: újabb megdöbbentő részletek - frissítve

2010.05.24. 18:20 | UjBuda | Szólj hozzá!

Blogunk elsőként hozta nyilvánosságra, hogy a Qwerty Kft. lehet a Wieszt-ügy érintettje. A videón elhangzott összegek alapján egyértelműnek tűnt, hogy az adott évben kizárólag a Qwerty Kft. részére került értékesítésre az említett áron önkormányzati üzlet. Ma nem győzzük kapkodni a fejünket Wieszt ügyben.

Három nap elteltével pofátlanul üzent a nyilvánosságnak Wieszt János. Finoman szólva is arcpirító módon a videófelvétel manipuláltságára hivatkozik és feljelentéssel fenyeget.

A nyilvánosság elé állt azonban Gálfi István is, a Qwerty Computer ügyvezetője, aki Kupper Andrással, a Fidesz XI. kerületi frakcióvezetőjével közös sajtótájékoztatón árult el újabb részleteket az ügyről. A Vastagbőr blogon meglehetősen sokszínű összeállítás foglalkozik a történtekkel.

Mi is szeretnénk hozzájárulni a Molnár Gyula által vezetett újbudai önkormányzat vagyon"gazdálkodási" gyakorlatának feltárásához. Ennek érdekében már ma a szélesebb nyilvánosság elé tárunk olyan, bár nyilvános, de valójában csak nehézkesen hozzáférhető adatokat, amelyek segítenek tisztábban látnunk a sötét szocialisták által vezetett budapesti kerület sötét üzelmeit.

A Qwerty Computer Kft. története nem 2007-ben kezdődött az Önkormányzatnál. 2007-ben, amikor a felvétel készülhetett, egy olyan Bartók Béla út 9. szám alatti ingatlant vásárolt meg a Qwerty, melyet akkor a cég notebook üzletága használt. Ma azonban ennek, a korrupciós ügy középpontjába került, 22 milliós helyiségnek már köze sincs a számítástechnikához, ugyanis pékségként működik. A Bartók B. út 9. szám alatti helyiség adásvételéről készült vagyongazdálkodási jegyzőkönyvet korábbi posztunkban mutattuk be.

2005 végén is történtek azonban érdekes dolgok. A szereplők alig változtak, ugyanis 2005-ben is Wieszt Jánosnak hívták a bizottság elnökét és 2005-ben is a vevők között találjuk a Qwerty Kft-t. Erről az időszakról azonban eddig senki nem beszélt és videofelvétel sem került elő. A tisztánlátás érdekében most bemutatjuk a 2005. december 5-i bizottsági ülés jegyzőkönyvének kivonatát: ujbuda.blog.hu/media/file/vgb2.pdf A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a Qwerty számára, az általa ma is használatos Bartók Béla út 14. sz. alatti helyiség megvételéhez 2005. decemberében nyílt meg az út, az adásvételi szerződést 2006 január elején írták alá.

Felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét - a Qwerty Computeren kívül - két másik Bartók Béla úti helyiség értékesítésére is, melyekre egyidőben a Qwerty első vásárlásával, szintén 2005 decemberében került sor. Az egyik Tóth István Bartók Béla út 15/d szám alatti vásárlása. Az ő személyével egy későbbi bejegyzésünkben fogunk részletesebben foglalkozni, a másik pedig a HOK-JIM Kft. 147 m2-es üzlethelyiség szerzése.

A HOK-JIM Kft. ma egy kínai büfét üzemeltet a Molnár Gyula által kulturális városközponttá álmodott Bartók Béla úton, továbbá egy önkormányzati tulajdonban lévő Kosztolányi Dezső téri üzlethelyiséget is bérelt. A cég 50%-os tulajdonosa az a Balázs György (képünkön mezzel a kezében), újbudai MSZP-s önkormányzati képviselő, aki Wieszt János és Budai Miklós mellett ma is a Vagyongazdálkodási Bizottság tagja. Balázs György nyilvános vagyonnyilatkozata is feltünteti a HOK-JIM Kft-s érdekeltséget. Ígérjük, mindhárom ügyről hamarosan újabb részletekkel szolgálunk.

Címkék: mszp balázs bűnözés györgy polgármester gyula molnár jános tóth pártfinanszírozás istván újbuda vagyonfelélés wieszt hok jim

Molnár Gyula szégyentelenül kapaszkodik

2010.05.22. 02:30 | UjBuda | 2 komment

Molnár Gyula ma feltette a koronát az újbudai regnálására. A korábban még LMP-vel takarózó, valójában vérig szoci polgármesterből egy pillanat alatt előtört a rendszerváltás előtti Magyarország legszánalmasabb bidegződése: a bizottságosdi. Idézünk mai közleményéből: "Újbuda polgármestere felkéri a jogi bizottság fideszes vezetőjét, hogy haladéktalanul hívja össze a bizottságot, hogy a bizottság vizsgálja meg az ügy hátterét" Magyarul: kavar egyet a moslékon, hátha előbukkan belőle egy aranyhal.

Szégyen, ha valakit ennyire elhagy a józan paraszti esze. Különösen szánalmas, ha mindezt polgármesterként teszi. Látszólag érthetetlen, hogy egy pofonegyszerű ügy következményeit miért képtelen felmérni. Egyetlen egy magyarázat van, hogy mégis tudatosan teszi mindezt, ez pedig a rettegés.  Rettegés a lebukástól. Molnár Gyula járt már a csúcs közelében, Horn Gyula alatt az MSZP alelnöke volt, Gyurcsány alatt az MSZP budapesti elnöke. Mára azonban nem kis részben Hagyó Miklósnak köszönhetően kiesett a parlamentből, elvesztette a mentelmi jogát és a feje felett fenyegető pallosként lebeg az őszi önkormányzati választás, ahol az utolsó szalmaszálat, a polgármesteri és képviselői helyét is elveszíti. Tökéletesen tisztában van vele, ha Wiesztet nem tudja megvédeni, akkor megállíthatatlanul elindul a dominó, sorban dőlnek majd ki a kerületi szoci bűnszervezet  civilben képviselőknek becézett tagjai. A rendőrség hetente visz majd el valakit az egymásra valló és a saját bőrüket menteni igyekvő tettestársak közül. Mert azt azért ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Wieszt János kétmilliós akciója egyszeri és megismételetlen ügy volt, melyből egyedül Wieszt úr részesült...

Wieszt János kínos magyarázkodása a kamerák kereszttüzében megdöbbentette Magyarország lakosait. Ahogy próbálta saját emlékeit átírni és mindezt az újságírók hadának is bemagyarázni, az elég kemény üzenet volt minden korrupt képviselőnek.

A felvételt készítő vállalkozó pedig úgy néz ki semmiképp sem kerülhet az igazságszolgáltatás elé, mert a hatályos büntetőtörvény szerint:

Nem büntethető a vesztegetés bűncselekményének elkövetője, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.

 Ez ösztönözheti a hasonló ügybe keveredett vállalkozókat, hogy mihamarabb lépjenek.

Címkék: mszp gyurcsány bűnözés polgármester gyula molnár jános pártfinanszírozás újbuda hagyó ujbuda wieszt

Korrupt képviselő?! - Wieszt János?

2010.05.20. 20:00 | UjBuda | 8 komment

Ma délután Wieszt János közreműködésével egy meglehetősen izgalmas betekintést nyerhettünk Molnár Gyula és az újbudai szocialista képviselők mindennapjaiba. A videók alapján úgy tűnik, a szoci képviselők több munkahelyen is dolgoznak, szeretnek a pénzzel bánni, gyakran adnak-vesznek autót illetve ingatlant, ezért ilyen-olyan módon sűrűn megfordul a kezükben néhány millió forint.

A leleplező videóban elhangzik egy összeg, hogy 18.3 + ÁFA, ami 21.96 kerekítve 22. Az Index szerint egy számítástechnikai üzletről van szó. Utánajártunk, és hamar kiderült, hogy a Qwerty Computer Bartók Béla úti üzlete 2007. október 31-én pont 18.300.000-ért kelt el az üvegzsebadatok szerint. Hogy ennek vajon van-e köze a videóhoz azt az olvasók fantáziájára bízzuk.

Megszereztünk egy jegyzőkönyv részletet is a Vagyongazdálkodási Bizottság ülésről, melyet itt találnak kedves olvasóink: ujbuda.blog.hu/media/file/vgb.pdf. Ezen jól látszik, hogy Wieszt János, hogyan egyengeti az ingatlaneladás sorsát.

Újabb információk esetén azonnal jelentkezünk.

Címkék: mszp bűnözés polgármester gyula molnár jános pártfinanszírozás újbuda wieszt

Ki az a Wieszt János?

2010.05.20. 13:00 | UjBuda | 75 komment

Bővelkedik Újbuda kriminális politikai eseményekben. Lassan alig lesz olyan szocialista vagy liberális politikus, estleg cégvezető a XI. kerületben, aki reménykedhet egyáltalán abban, hogy szabadlábon ússza meg Molnár Gyula regnálását.

Újbudát a napokban ellepték a "Ki az a Wieszt János?" feliratú plakátok fekete alapon fehér betűkkel. A jó memóriájú kerületi lakosok emlékezhetnek egy hasonló akcióra. 2007-ben Krausz Csaba felől érdeklődtek ismeretlenek.

Krausz Csabát akkor a kutya sem ismerte, azóta azonban gyakran előkerült a médiában. Legutóbb akkor, amikor a bíróság három év börtönre és vagyonelkobzásra ítélte a Zuschlag ügyben.

Aki bővebben is érdeklődik iránta, az talál némi információt korábbi bejegyzéseinkben:

az alapokról, a kapcsolatokról, a fejleményekről és a végkifejletről is.

De most mindennél jobban izgat minket, hogy ki az a Wieszt János? A keresőkben hamar kiderül, hogy az MSZP újbudai frakcióvezetőjéről, és a kerületi vagyongazdálkodási bizottság elnökéről van szó. A Fidesz kerületi frakcióvezetője blogbejegyzésében a plakátokon megjelenőhöz hasonló címmel értekezik Wieszt János sikertelen feljelentési kísérletéről. De mi jöhet még Molnár Gyula barátjára? Mi vár Wieszt Jánosra?

Várjuk olvasóink tippjeit!

Címkék: mszp gyula molnár jános pártfinanszírozás wieszt

Öböl ügy: egy focicsapatnyi gyanúsított már horogra akadt

2010.05.19. 23:45 | UjBuda | 4 komment

Molnár Gyula már majdhogynem fellélegezhetett a Népszabadság februári számának olvastán, azonban ma kiderült, mégis gőzerővel nyomoznak az Öböl-ügyben a szorgos ügyészek. Bebizonyosodott, hogy helytállóak azok a januári értesülések, melyek a Központi Nyomozó Főügyészség megfeszített munkájáról szóltak. Az események felgyorsulhatnak azért is, mert az MSZP-s Molnár Gyula és az SZDSZ-es Lakos Imre mentelmi joga Hagyó Miklóséhoz hasonlóan elenyészett az új parlament alakuló ülésével.

Az MTV Híradójának értesülése szerint az ügyészek munkáját már eredmény is koronázza, ugyanis egy labdarúgócsapatnyi gyanúsítottat találtak a Kincstári Vagyon Igazgatóság volt vezetői között. Nem túl jó hír ez a XI. kerületi polgármesternek, különösen annak a fényében, hogy az Öböl ügy egyik legolajozottabb motorja az újbudai szoci és szdsz-es vezetés volt. Az ügyben például került úgy kincstári telek néhány nap leforgása alatt a XI. kerületi Önkormányzathoz, majd onnan a Niederlander Pál által vezett kerületi vagyonkezelő cégen, a Buda-hold Kft-n keresztül egy Leisztinger érdekeltségbe tartozó off-shore hátterű céghez, hogy az ügylet felkeltette a nyomozók érdeklődését.

A Heti Válasz így foglalta össze a 2005-ben történteket: "Miként jeleztük, az öbölberuházás - számos telek- és cégegyesítés után - mára túlnyúlik a Kopaszi-gát szűken vett területén. Schneller Domonkos ezért azt tervezi, hogy "egyéb telekügyletek" címen feljelentéskiegészítéssel fordul az ügyészséghez a már emlegetett Sampaio Kft. adásvétele miatt. E cég ügyvezetője tavaly tavaszig az a Rózsa István György volt, aki kis híján országgyűlési mandátumhoz jutott az MDF országos listájáról. Az ingatlanpiacon addig ismeretlen Sampaio 2005 szeptemberében potom 176 millió forintért jutott hozzá három, együttesen 3,3 hektáros területhez a Lágymányosi híd budai lábánál. A telkeket a Kincstári Vagyoni Igazgatóság adta el - melynek vagyonkezelési főosztályát akkoriban Vas János, a demokrata fórum mai parlamenti képviselője vezette.

A Sampaio eztán - a 176 millió forintos szerzemények ellenére - kétszer is hárommilliós névértéken cserélt gazdát. Majd a Leisztingerhez közel álló ciprusi Hartbergtől már 350 millióért vásárolta meg a céget a tavaly még önkormányzati részbefolyás alatt álló Öböl XI. Kft. Leisztinger Tamás tehát azzal az Öböl-társasággal vetette meg a "ciprusi énje" által birtokolt Sampaiót, amelyben napokkal korábban maga emelt tőkét - ez pedig akár a fiktív tőkeemelés gyanúját is felveti. Újbuda illetékeseitől próbáltuk megtudni, miért járult hozzá az önkormányzat az értékaránytalanságot mutató 350 milliós adásvételhez, de lapzártánkig nem érkezett válasz."

Izgatottan várjuk a nyomozás folytatását.

Címkék: mszp bűnözés szdsz imre polgármester gyula molnár pártfinanszírozás öböl alpolgármester újbuda lakos lágymányos