Újbuda feketén fehéren

Amiről a kerületi sajtó hallgat, mégis fontos. Az árnyoldal blogja. ujbudablog[KUKAC]gmail[PONT]com

Linkblog

Friss topikok

HTML

Molnár Gyula befejezte - az újbudai tíz csapás

2010.06.21. 18:30 | UjBuda | 7 komment

Molnár Gyula fáraó a sorozatos kerületi botrányok után úgy érzi, a helyi politika "túllépett egy határt". Valami megrendült benne. Komoly esély van rá, hogy befejezi. Végre.

Hosszú hónapok óta ez az első olyan alkalom, hogy végre jó hírrel szolgálhatunk az olvasóink számára. Molnár Gyula 2002 óta polgármesterként vezette a kerületet. 2006 óta az ellenzék számtalan ügyét vette elő, melyek folyamatosan gyengítették a korábban magát profinak gondoló politikust.

  1. Molnárnak az első komoly csapást a Leisztingerrel való üzletelés okozta. A Lágymányosi-öböl kijátszásának ügyében folyamatosan nyomoznak az ügyészek, már egy focicsapatnyi gyanúsított akadt horogra és a nyomozást még mindig nem zárták le. Leisztinger Tamás úgy szerezte meg bagóért a Duna-parti ingatlant, hogy utóbb Molnár Gyulának ebből sok poltikai bosszúsága származott. Hogy mi egyebe még, azt majd a rendőrök vizsgálják.
     
  2. A trágár stílus okozta a második komoly csapást. Az internetre felkerült annak az újbudai testületi ülésnek a felvétele, amelyen Molnár Gyula válogatott szitkok közepette szidalmazta az SZDSZ-es alpolgármesterét, Lakos Imrét. A vizitdíj és tandíj elleni népszavazás után, az amúgy is feszült koalíciós helyzet miatt a trágárkodó politikus hamar beszédtéma lett az újbudai emberek között.
     
  3. A harmadik csapás a Rio és a Zöld Pardon ügye. A két újbudai szabadtéri szórakozóhely különös területhasználata okozta az újabb balhét. Négyszer akkora területet használnak, mint amekkora területről a szerződésük szól, mindez azonban egy kicsit sem zavarta Molnár Gyulát, aki ingyen evett és ivott a Rióban, s MSZP-s polgármesterjelölti kampányában is igénybe vette a szórakozóhely tulajdonosának szolgálatait.
     
  4. A negyedik csapás a szerencsétlen alkoholstop volt a XI. kerületben. A szigorú, lakosságvédőnek beállított rendelet ugyanis pont a polgármester kedvenc szórakozóhelyeire, a Rióra és a Zöld Pardonra nem vonatkozott, pedig ezek okozták a legtöbb problémát. A sajtó Molnár Gyulán röhögött hónapokon át.
     
  5. Az ötödik csapás a Gyógyír Kht. ügyében zajló nyomozás. A Molnár Gyula által kinevezett Végh Ágnes, az újbudai szakrendelő vezetőjeként 100 milliós nagyságrendű pénzzel nem tudott elszámolni. Az egészségügyi területet Molnár Gyula közvetlenül felügyelte, ezért is érdekes a nyomozás végkimenetele. Kiderült az is, hogy egy MSZP-s képviselő, az utóbb országos ismertségre szert tett Wieszt János felesége Végh Ágnes titkárságvezetője volt a Gyógyír Kht-nál.
     
  6. A hatodik csapást a Hadik Kávéház sikertelen megnyitási kísérlete okozta. A mai napig is zárva tartó kávéház ügyében utólag kiderült, hogy egy szocialista kötődésű, Medgyessy Péterig elérő off-shore birodalom húzodik meg a háttérben. Molnár Gyula tavaly november 11-én ünnepélyes megnyitó keretében tárta ki a kávéház kapuit, azok azonban másnap bezártak, s a kávéház azóta sem fogad vendégeket.
     
  7. A hetedik csapás Krausz Csaba elítélésének képében csapott le Molnárra. A Zuschlag-ügy ötödrendű vádlottja újbudai szocialista képviselőként kezdte a ciklust majd három év börtönnnel és egy vagyonelkobzást elrendelő ítélettel a hóna alatt fejezte be az elmúlt négy évet.
     
  8. A nyolcadik csapás az LMP mögé bújás a kampányidőszakban. Az országos sajtó hangosan kacarászott a "lehet más" szlogen mögé zöldülő szocialista politikus szánalmas mandátumszerző kísérletén, mely végül a mentelmi jogának elvesztésével járt.
     
  9. A kilencedik csapás a rendszer teljes összeomlása. Amikor már a leghűségesebb cégvezetőjéről, Niederlander Pálról is úgy írnak a lapok, hogy vagyonőrként készítette elő Leisztingernek a BKV járműtelepének privatizációját, akkor már alapjaiban remeg meg a szocializmus kerületi rendszere.
     
  10. A tizedik csapás pedig a mindent elsöprő Wieszt-ügy. A rejtett kamerás felvételek nyilvánosan buktatták le a korrupciós pénzek átvételével gyanúsított szoci képviselőt. Wieszt János ügyével bebizonyosodtt, hogy az egész korrupt újbudai elit megérett a börtönre.

Ennyi bőven elég egy polgármester bukásához, némely polgármester ezek közül egybe is belebukik. Újbudán tíz csapás kellett ahhoz, hogy a fáraó beadja derekát.

A bejegyzés trackback címe:

http://ujbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr142098815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kabbeujbuda 2010.07.19. 15:57:29

www.youtube.com/watch?v=WmpfdRrGAyo

Félreérthetetlen kézjelek!!! Újbuda bekaphatja Junghausz szerint...

Divalatina 2010.07.20. 22:19:23

Kimaradt a cigányozás, kövérezés.., és mint tudjuk azóta bekövetkezett a 11. csapás is...

de kiderült hogy mégsem fejezi be..
-egyelőre-

losonczielvtárs 2010.09.15. 17:19:39

micsoda tíz csapás, röhejes. de ezt a blogot a kutya se olvassa, méltán. csak, az érdekelne, hogy a blogger, milyen szerepet kapott dr. hoffmann stábjában, és milyen állást ígértek neki fideszes győzelem esetén a polgármesteri hivatalban? inkább azzal tessék foglalkozni, hogy a fidesz mit tett adócsökkentés, munkahelyteremtés címen, hol az idei költségvetés és a készülő megszorítások. remélem legalább itt újbudán buktok drága nemzeti érzelmű polgártársaim!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.11.11. 00:04:40

hát igencsak beszédes az a hallgatás, mely itt nyár óta honol... szép-szép volt a molnárellenesség, de hol a lokálpatrióta elhivatottság a jelenben???

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.14. 13:50:40

Hoffmann Tamás egyetlen lépéssel elbaltázta a kerületben a Fidesz esélyeit: katasztrófavédelmi sorozáshoz fenyegetőzik levelében. Köszönjük, Emese, game over Fidesz!

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.20. 08:40:38

Hoffmann Tamás (FIDESZ) újbudai polgármester kényszerpolgári munkaszolgálatra soroz fenyegetéssel 1500 GDP termelő férfit. Bár a katasztrófavédelem kimondta, hogy tévesen, Hoffmann Tamás (FIDESZ) újbudai polgármester már lassan egy hete sunnyog és nem áll ki a nyilvánosság elé, lefújni az egész elhibázott akciót. Hoffmann Tamás (FIDESZ) újbudai polgármester alighanem így készül a választásokra ...